„A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról” címmel szervezett országos figyelemfelkeltő kampánynapot a Magyar Talajtani Társaság 2024. március 20-án. A talajok értékeit, a velük való törődést, a szakértő használatot, a védelemük fontosságát középpontba helyező felhíváshoz kapcsolódva Magyarország 48 pontján adtak találkozási lehetőséget az érdeklődőknek a talajokkal foglalkozó hazai specialisták.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskolával karöltve, annak tankertjében szervezett bemutatóval kapcsolódott a rendezvényhez. A mintegy 40 fős hallgatóságnak – diákoknak, szakoktatóknak, környékbeli gyakorlati szakembereknek – Szabóné Kele Gabriella, a Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának nyugalmazott igazgatóhelyettese, Stefanovits Pál Életműdíjjal kitüntetett talajtani szakértője mutatta be a felcsúti talajszelvényt. A talajok biológiai sokszínűségéről, élőlényeinek jelentőségéről Imréné dr. Takács Tünde, a HUN-REN ATK Talajtani Intézet Talajbiológia Osztály vezetője adott átfogó képet, míg a talajok növénytermesztésben betöltött szerepéről dr. Árendás Tamás, a HUN-REN ATK Mezőgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa beszélt a hallgatóságnak.
A HUN-REN ATK TAKI munkatársai a felcsúti helyszín mellett Tatán és Pécsett várták még az érdeklődőket.
Bakacsi Zsófia a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola tanulóinak, illetve érdeklődő gazdálkodóknak mutatta be a Máriapusztai Tangazdaság talajszelvényét. Balog Kitti pedig a „Ne csak a felszínt (L)ásd!” citizen science programját ismertette.
László Péter a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájában a Pécsi Mátyás király utcai általános iskola 5. osztályos tanulóinak mutatott be egy erdei talajszelvényt a Mecsekben.
A „Ne csak a felszínt (L)ásd!” programról bővebb információ elérhető itt.