A rendezvény célja az volt, hogy a jövő fiatal agrárgenerációja megismerje és alkalmazni tudja a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra épülő megoldásokat az élelmiszer-előállítás teljes folyamatában. Ehhez jól illeszkedett az Intézet talaj mikrobiológiai és talajkémiai kutatásainak az a része, melyek Imréné Takács Tünde és Pirkó Béla által kerültek bemutatásra az érdeklődők számára. A mezőgazdasági szakiskolások, illetve az Egyetem hallgatói számára különösen érdekesek voltak a Molnár Sándor által ismertetett Citizen Science projektek, amelybe önkéntesen bekapcsolódók egyszerű talajtani vizsgálatok elvégzésével, és az eredmények mobilapplikáción keresztül történő rögzítésével tudnak hozzájárulni a talajokról rendelkezésre álló tudás növeléséhez.