Díjat nyert a Talaj=Élet című film

Az intenzív gazdálkodás miatt a világ termőtalajainak jelentős hányada leromlott állapotban van vagy már véglegesen meg is semmisült. Ennek oka a talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése, az ebből következő szerkezetromlás, tömörödés és az erózió, illetve a savanyodás, a szikesedés vagy éppen a túlzott műtrágya- és növényvédőszer használat. Magyarország területének mintegy felét művelik, ahol közel 20 millió ember számára elegendő élelmiszert lehetne termelni. Azonban hazánk termőterületének kétharmadát valamilyen termékenységet csökkentő talajpusztulási folyamat veszélyezteti.

Ahhoz, hogy ezen változtassunk szemléletváltásra és okszerű, tudásalapú, sőt talajközpontú fenntartható, klímatudatos mezőgazdaságra van szükség, amelynek kidolgozásában a Talajtani Intézet az EJP SOIL európai projekt keretében vesz részt.

A film megtekinthető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=MaWVT-u1wps

Szatmári Gábor a Frontiers Planet Prize magyarországi győztese

Magyarországról a Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága javaslatai alapján választotta ki a jelöltek közül a nemzetközi zsűri a magyar győztest.
A versenyre két évnél nem régebben megjelent tudományos folyóiratban megjelent lektorált cikkel nevezhettek a résztvevők. A díjazott, 2021-ben a Geoderma folyóiratban megjelent publikációban a hazai talajokban raktározott szerves szénkészletek változását vizsgálták különböző léptékben korszerű statisztikai megközelítésekkel.

További információk az MTA honlapján

Frontiers Planet Prize honlapja

Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott Szatmári Gábor

A több mint fél évszázada alapított elismerésre a teljes magyar fiatal kutatói közösség pályázhatott: intézeti, egyetemi és közgyűjteményi kutatók egyaránt. Összesen 25-en, a bölcsészet- és társadalomtudományok, valamint az élettudományok területéről 7-7, a matematikai és természettudományok művelői közül pedig 11 fiatal kutató nyerte el a díjat.

További információk az MTA honlapján.