A tavalyi esztendő évfordulókban gazdag volt a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont számára, hiszen megalakulásának 75. évfordulóját ünnepelte a HUN-REN ATK Mezőgazdasági Intézet (MGI) és a HUN-REN ATK Talajtani Intézet (TAKI) is. A TAKI telephely változása miatt az ünneplés csak az MGI-nél valósulhatott meg.
A több, mint 200 meghívott vendég részvételével lezajlott rendezvény méltóképpen tükrözte a közösség összetartását és az MGI eddigi munkájának jelentőségét. Az ünnepi fórumon a magyar agrár-, és tudományos világ széles spektruma képviselte magát: jelen voltak a Magyar Tudományos Akadémia, a Gabonakutató Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség, a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Mezőfalvai Zrt. képviselői is.
Kontschán Jenő főigazgató úr nyitóbeszédében az MGI elmúlt évtizedekben elért eredményeit dicsérte, majd a közelgő átalakulás kihívásairól és lehetőségeiről szólt. Szavait a jövőbe vetett remény és a folytatás iránti elkötelezettség jellemezte, majd további sikeres évtizedeket kívánt az intézetnek.
A rendezvény tudományos részében több kiemelkedő kutató tartott előadást, amelyek az agrártudomány különböző területeinek fejlődését elevenítették fel. Galiba Gábor a genetikai és sejttani kutatások több évtizedes vívmányait mutatta be, míg Janda Tibor a növényélettani vizsgálatok eredményeibe nyújtott betekintést. Marton L. Csaba a kukoricanemesítés történetét tárta a hallgatóság elé, Vida Gyula pedig a kalászos gabonák nemesítésének meghatározó állomásait tekintette át.
Az előadások során Fodor Nándor intézetigazgató a multidiszciplináris kutatások és a mesterséges intelligencia mezőgazdasági alkalmazásának lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva az innováció kulcsszerepét. A részletes szakmai összefoglalók során az osztályvezetők, köztük Spitkó Tamás, Mikó Péter, Karsai Ildikó, Janda Tibor és Kocsy Gábor ismertették az elmúlt év kihívásait és eredményeit.
A nap méltó zárásaként köszöntők sora hangzott el: Pepó Pétertől, a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézetéből, Pauk Jánostól, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének elnökétől, valamint Nagy Zoltántól, aki a Gabonakutató Nonprofit Kft. részéről idézte fel az intézettel kapcsolatos személyes emlékeit és közös sikereket.A jubileumi esemény egyszerre volt tisztelgés a múlt előtt és inspiráció a jövő felé, méltán erősítve meg a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont pozícióját a tudományos élet meghatározó szereplőjeként.
A rendezvényről szóló képes beszámoló elérhető itt.