Previous slide
Next slide

Gyászjelentés

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Németh Tamás akadémikus, egyetemi tanár, intézetünk korábbi igazgatója, az MTA volt főtitkára életének 72. évében, május 9-én elhunyt.

Németh Tamás 1983-ban, 31 évesen lett a TAKI (akkori nevén Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet) kutatója. 1989-ben megszerzett kandidátusi fokozata után, 1991-ben feladatul kapta az Intézet Agrokémiai és Növénytáplálási Osztályának vezetését, amit igazgatóhelyettesi, majd 1997-től intézetigazgatói kinevezése követett. 2008-as MTA főtitkárrá választásáig egyszerre birkózott meg az osztályvezetés, az igazgatás, a tudományos előmenetel (MTA doktora 1997, MTA levelező 2001, MTA rendes tag 2007) és a kutatási feladatok kihívásaival. Erre az időszakra tehető a Németh Tamás által fémjelzett környezettudatos gondolkodás elmélyülése az intézeti kutatásokban a talaj, mint integráns környezeti elem vizsgálatával, illetve a hagyományos szakmai kapcsolatrendszer jelentős bővítése a környezetvédelem, a környezeti elemekkel való gazdálkodás és a fenntarthatóság jegyében. Második főtitkári mandátuma lejárta után visszatért közénk, igaz 2014 után megosztotta kutatói létét az akadémiai szféra két pillérét jelentő, egyetemi és kutatóintézeti forma között. Németh Tamás szakmai életútjának több mint fele az Intézethez kötődik és a TAKI történetének is jóval több mint felét az ő munkássága is meghatározta, mely számok alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Tamás és a TAKI neve (immáron örökre) összeforrt.
A Talajtani Intézet az MTA Agrártudományok Osztályával közösen tavaly köszöntötte egy tudományos ülés keretében és nem mellékesen jó hangulatban Németh Tamás akadémikust 70. születésnapja alkalmából. Az Intézet megköszönte útmutatását, és kifejezte reményét, hogy még sokáig jó egészségben számíthatunk tanácsaira, iránymutatására, a nehéz helyzetekben pedig segítségére. Nem sejtettük, hogy ez a soká ilyen rövidre fog sikeredni.

Fájó szívvel búcsúzunk, ígérvén, hogy szellemiségét megőrizzük.

Budapest, 2023. május 9.

Gyászjelentés Németh Tamás

Németh Tamás nekrológ

© Copyright ATK Minden jog fenntartva. 2023