Bevallása szerint kutatói pályáját nem tudatos döntés eredményeként választotta, viszont már fiatalon érdeklődött a földrajz iránt, így egyetemi tanulmányait ilyen irányban végezte. A diploma megszerzését követően a PhD képzést is sikeresen teljesítette. A kutatói szabadság kifejezetten fontos számára, mivel kutatási területét részben maga választhatja meg, így mindig új kihívásokkal találkozhat.
2022 januárja óta dolgozik a HUN-REN ATK Talajtani Intézetének Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztályán, még a doktori disszertációja védése előtt csatlakozott az intézményhez.
Az Akadémiai Ifjúsági Díjra benyújott munkájának címe: „Komplex geoinformatikai és statisztikai módszerek alkalmazása földterületek környezeti alapú értékelésében”. Két, már megjelent elsőszerzős cikkel (Q1 és D1 kategóriában) és egy bírálat alatt álló, szintén elsőszerzős cikkel pályázott.
A rangos elismerés komoly szakmai visszaigazolást jelent számára, valamint új lendületet, motivációt ad a további kutatásokhoz. Ez a díj megerősít abban, hogy jó úton járok – fogalmazott.
Szakmai munkájának célja a földterületek és a környezet állapotának folyamatos nyomon követése, valamint fenntartható hasznosításuk elősegítése. Ez különösen fontos a környezetvédelem és a mezőgazdaság szempontjából, hiszen a globális felmelegedés egyre sürgetőbbé teszi a természeti erőforrások megőrzését. Kutatási eredményei pontosabb képet nyújtanak a földterületek és a környezet állapotáról, így hozzájárulhatnak a természeti erőforrások megőrzéséhez és fenntartható gazdálkodási döntések meghozatalához.
Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Kutatási területén a jövőben a talajmintavételi pontok elhelyezkedésének modellezésével szeretné javítani a digitális talajtérképek pontosságát, majd cél-specifikus feladatokra tervezi kiterjeszteni a munkát és ennek érdekében idén Bolyai János kutatási pályázatot is benyújt.