Az UNESCO 2023 novemberében, közgyűlésének 43. ülésszakán Párizsban döntött arról, hogy Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója, az UNESCO-val közösen ünnepelt esemény legyen. Ezt a programsorozatot a Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Magyar Női Unió Egyesület koordinálja, a rendezvények helyszíne lesz többek között Martonvásár, Sárospatak, Pozsony és Párizs is.
Martonvásár Város Önkormányzata és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont – mely jelenleg is a martonvásári Brunszvik-kastélyban működik – méltó módon kíván emléket állítani a hazai kisgyermeknevelés megalapítójának. A különböző szereplők a magyar kultúra napján Martonvásáron, HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban gyűltek össze, hogy elindítsák a programsorozatot.
A sajtónyilvános eseményen Kontschán Jenő, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntő beszédében kiemelte, hogy a kutatóközpont jelentős összeget fordított a Brunszvik Teréz fájaként ismertté vált kislevelű hárs – a Brunszvik-kastély parkjának egyik legidősebb fája – megmentésére. Terveik szerint a vegetációs időszakban számos klónt vesznek majd a fáról, melyet a Brunszvik Teréz óvodákba terveznek eljuttatni, hogy a fa kulturális örökségét megőrizzék. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a HUN-REN ATK Mezőgazdasági Intézet Kalászos Gabona Nemesítési Osztályának munkatársai Brunszvik Terézről elnevezett fajjal kívánnak adózni az emlékév előtt.
Az eseményen Horváth Bálint polgármester úr bejelentette a „Brunszvik Teréz 250 Emlékbizottság” megalakulását, amely a helyi emlékév feladatait fogja megszervezni. A fővédnökök közül Tessely Zoltán, a Pannónia Szíve térség országgyűlési képviselője és Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára is felszólalt. Toma Kornélia, a Tokaj-Hegyalja Egyetem intézetigazgatója és Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió Egyesület elnöke mellett a helyi szervezők részéről Bajzáth Judit, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Agroverzum szakmai vezetője és Bocsi Andrea, Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője, kulturális igazgatója, ismertették a különböző programokat és projekteket. A tájékoztatón elhangzott, hogy a martonvásári programok nagykövete Miklósa Erika a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő lesz.