A Wageningeni Egyetemen (WUR) került megrendezésre a „Uncertainty Analysis and Statistical Validation of Spatial Environmental Models” c. intenzív kurzus 2024. év végén, ahol a HUN-REN ATK Talajtani Intézetéből Szatmári Gábor kutatónk vett részt.
A szakmai esemény fő célja volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezeti modelleket érintő bizonytalansági források mind alaposabb megismerésére és számszerűsítésére, ezáltal támogatva a modellek outputjainak mind megfelelőbb hasznosítását.
A térbeli környezeti modellek bemeneti adatai számos forrásból származhatnak, mint például terepi vagy laboratóriumi mérésekből, térbeli interpolációkból, távérzékelt felvételekből vagy szakértői vizsgálatokból. Egy valami azonban közös bennük: mindegyikük valamilyen szinten hibával terhelt.
A felhasználók sokszor tudják ezt az információt, mégis ritkán fordítanak figyelmet ennek tüzetes vizsgálatára. A kurzus célja volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek a térbeli környezeti modellezésben a bizonytalanság terjedés elemzésére szolgáló statisztikai módszerekkel, hogy ezeket a módszereket saját modelljeikre és adataikra is alkalmazni tudják.
A kurzus során olyan módszereket is ismertettek, amelyek számszerűsítik az egyes bizonytalansági források hozzájárulását, valamint olyan statisztikai validálási módszereket, amelyekkel a térbeli modellek kimeneteinek pontosságát független mintavételezésű adatokkal lehet értékelni. A bemutatott módszereket és megközelítéseket valós példákon, problémákon keresztül sajátíthatták el a résztvevők.
A jó hangulatú kurzuson számos hallgató vett részt a világ különböző országaiból, mint például: Brazília, Chile, Dánia, Kína, Franciaország és nem utolsó sorban Magyarország.